Gérecz Petra - „Hezitálni lehet, de nem élünk örökké.”

A BodyCode Team egyik újoncával beszélgettünk kicsit.. Blanka nemrég csatlakozott a csapatunkhoz, de azóta szorgalmas, oszlopos kis tagja a társaságnak és ennek meg is van az eredménye, hiszen (edzői és kívülálló szemmel is) hatalmas fejlődésen ment keresztül.

Szia Blanka!

Mesélj egy kicsit magadról, mivel foglalkozol, mik a hobbijaid, milyen sportmúlttal rendelkezel?

33 éves vagyok, van egy 5 és fél éves kislányom és egy 21 hónapos kisfiam. Jelen pillanatban a mindennapjaimat a két gyerkőcömmel való foglalkozás (menedzselés) és egy férj tölti ki. Szeretek velük lenni, egyengetni a kis életüket, szervezni a mindennapokat. Pedagógusként azt vallom, hogy a gyerekekkel a csillagokat is le lehet hozni az iskolában, de az ahhoz vezető út az otthoni fejlesztéssel kezdődik. Az első pár évben lehet megalapozni a gyerekek készségeit annak érdekében, hogy az iskolában maguk számára is kellemes módon hasznosíthassák azokat.

A gyermekeim születése előtt, az életem nagy részét zenéléssel töltöttem. Két hangszeren játszom, zongorán és csellón, valamint több együttesben is énekeltem. Ezen hobbik mellett nem igazán jutott időm semmilyen mozgásformát elsajátítani. Gyakorlatilag nem rendelkezem sportmúlttal. Annyit sportoltam amennyit az iskolában/gimiben/fősulin okvetlenül kellett. Bár a középiskolai tornaórákat egy remek tanár tartotta, és mondhatom, hogy akkoriban azokat komolyan is vettem, de alapvetően azt az időszakot nem számítva jelentős túlsúllyal éltem a mindennapjaimat. Már az általános iskola alsó tagozatában kövér voltam, ez az állapot végig kísért egészen a gimiig. Majd mielőtt főiskolára mentem, sikerült egy drasztikus diétával elég sok túlsúlytól megszabadulnom. Ez a szuper állapot a főiskolás aktív életemnek köszönhetően elég sokáig ki is tartott, majd a diploma megszerzése után, miután elkezdtem dolgozni, szépen lassan évről-évre visszaszöktek azok a kilók. Sportolni azonban eszembe sem jutott, hiszen gyermekkoromban sem voltam hozzászokva az ilyen tevékenységhez. :)

Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a BodyCode-dal? Mi hozta meg az elhatározást, hogy belevágsz?

Sógornőm invitált az edzésekre. Ő már korábban kezdett Petrához járni, de akkoriban még nem érett meg bennem az elhatározás. Sok felesleggel, zéró tapasztalattal az ember nagyon nehezen szánja el magát arra, hogy bemenjen egy "ilyen" helyre. Hiába biztosított az ellenkezőjéről, azt hiszem ilyen klasszikus, sztereotip megalázó helyzetektől tartottam, úgymint: kinevetnek, nem fogom bírni a tempót és ezért magamban csalódom, esetleg azt tanácsolják, hogy inkább ne ezzel próbálkozzam az alkatom miatt stb... Amúgy meg amikor valakinek két gyerek mellett annyira pörögnek a napjai, hogy úgy érzi, levegőt sincs ideje venni elképzelhetetlennek tartja hogy ez beleférhet a hétköznapokba. Ma már látom, hogy ez mind-mind remek kifogás. Tenni akartam magamért a jövőm, a családom jövője érdekében és hogy példát mutassak a gyermekeimnek, így 2019 januárjában jelentkeztem a Beavatás csoportba. Ebben teljes mellszélességben támogatómra találtam a férjem személyében, aki a heti három edzés ideje alatt bevállalta a gyerkőcöket is a munkája mellett. (Köszi Wolf :) ) Az elszántságomat az is segítette, hogy a kisfiam érkezése után éreztem magamon, hogy nagyon hamar kimerülnek a tartalékaim, frusztrált voltam emiatt, valamint mindennapossá vált a hát és térd fájdalmam.

Hogy telnek az edzések, mi motivál, mi lendít át a holtpontokon?

Az edzések eleinte nehezen teltek, de a folyamatos rendszeres sport hatására úgy érzem alkalomról alkalomra meghaladom a saját teljesítő képességeimet és örömmel tölt el a hihetetlen fejlődésem. És ez bizony akkor és ott fáj, nehéz. Aztán néha megesett, hogy mégsem fájt, és akkor rájöttem, hogy annak meg nincs értelme. Szóval minden alkalom küzdelmes, de ennek örülök, ezért csinálom. Az első órán még egyáltalán nem tudtam leguggolni. Ma 30 kg-mal a vállamon is simán:) A térdem teljesen rendbe jött és a hátizmaim építésével a derékfájdalmam is elmúlt.

Hihetetlen, hogy találtam egy olyan támogatót Petra személyében, aki kedvesen és mellette határozottan tud folyamatosan motiválni. (Ha egy kemény, harsány, lecseszős edzőt fogtam volna ki, akkor lehet, hogy az első óra után már nem folytatom és sírva rohanok haza...) Szuper, hogy hétről hétre látom a fejlődést a testemen. A családomtól is folyamatosan kapom a pozitív visszajelzéseket, ami nagyon jól esik. Nekem valahogy nem adatott meg soha, hogy maradéktalanul békében lehessek a külsőmmel. De most alakul, érzem, hogy büszke vagyok magamra ha a teljesítményem növekszik, és ennek a teljesítménynek a következményeként tekintek a formálódásomra. A "új formám" pedig a javuló képességeim bizonyítéka. A holtpontokon az lendít túl, amikor arra gondolok, hogy mennyivel könnyebben mozgok a gyerekeim körül, mennyivel könnyebben lendülök túl a lelki akadályokon is, és még mennyi mindent ki lehet ebből az egészből hozni. Úgy érzem most -és ki tudja talán a jövőben még inkább- vitálisabb és csinosabb lehetek, mint tinédzser koromban! :)

Változott valami rajtad/benned amióta a csapat tagja vagy? Hogy érzed most magad?

Persze hogy változott. Magabiztosabbnak érzem magam. Amire most képes vagyok az egy sportembernek semmiség lehet, de nekem korábban elképzelhetetlen volt. Ezek az edzések úgy érzem elindítottak bennem egy folyamatot, aminek az eredményei természetesen egyedileg értelmezhetőek, ami organikusan kapcsolódik az életemhez. Nem csak az számít, hogy hány cm-rel vagy hány kg-mal lettem kevesebb már most is, hanem hogy ezekkel a hiányokkal micsoda többlethez jutottam az életminőség szempontjából. A testi erővel gyakorlatilag időt lehet spórolni, az erőnléttel jókedvet lehet nyerni, a türelemmel és küzdelemmel, ami pedig az edzésekkel járnak lelkileg erősödöm. Óriási dolog ez, maga a tény, hogy a csapat is jópofa pedig a hab a tortán :)

Mit mondanál azoknak, akik még hezitálnak?

Hezitálni lehet, de nem élünk örökké. Amennyit meg igen, azt jobb egy olyan testben, ami hasznos számunkra, nem pedig egy börtön. Ezt tapasztalatból mondom.

Gérecz Petra